2015. január 27., kedd

II. Ifjúsági Találkozó eredményei

Fotó: ifjusagitanacs.hu
2015. január 17-18-án került sor a II. Ifjúsági Találkozóra, mely „Helyben vagyunk! - Ötletpiknikek országszerte” című projekt keretében valósult meg a Veszprémi Egyetem Hallgatói Alapítvány és a Nemzeti Ifjúsági Tanács közös szervezésében.
A Találkozó több, mint 140 résztvevője teljesen vegyes csoportot alkotott, hiszen a résztvevők között voltak 14 éves kortól kezdődően fiatalok, ifjúsági szakemberek és döntéshozók is, akik közösen gondolkodtak a négy fő – fiatalok által felvetett - témában:
  • Munka világa
  • Fiatalok az oktatásban
  • Fiatalok és a demokrácia
  • Értékes szabadidő eltöltési lehetőségek
A fiatalok a műhelymunka vezetőkkel javaslatot tettek, többek között, az egységes ifjúsági egyeztető platformok létrehozására helyi szinten, a nem-formális eszközök szerepének erősítésére az oktatásban, valamint felhívták a figyelmet a közösségi terek fontosságára és szerepére a fiatalok életében. Jelenleg a javaslatok összegzése zajlik, amelyet a Nemzeti Ifjúsági Tanács hamarosan eljuttat a döntéshozóknak országos és helyi szinten is

Készíts appot! - Alkalmazásfejlesztő verseny diákoknak

A tavalyi verseny sikerén felbuzdulva idén is megrendezik az Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mobil Innovációs Központ által szervezett 1app alkalmazásfejlesztő versenyt, melyre 2015. február 20-áig lehet jelentkezni egy jól sikerült alkalmazással. 
 
A nevezéseket az ország összes egyeteméről, főiskolájáról és középiskolájából várják.

Az idei versenyre az alkalmazásokat online, a verseny honlapján lehet nevezni. A jelentkezés határideje 2015. február 20-a.

Forrás: Edupress

Nemzetközi irodalmi vetélkedő 7-13. évfolyamos diákok részére

Az Olvass többet! határtalanul-magyarul nemzetközi irodalmi vetélkedőbe a 2014/2015. tanév 2. félévében is be lehet kapcsolódni!
A szervezők 7-13. évfolyamos tanulók jelentkezését várják.
A vetélkedő ingyenes, regisztráció nincs, de az Olvass többet! Facebook oldalát érdemes ismerősnek jelölni.

Az ajánlott művek:
Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa
Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

A verseny várható időpontjai:
1., online forduló: 2015. február 9-23.
2. forduló: 2015. március 17. (kedd) 14:30 (helyszín: Debreceni Ady Endre Gimnázium)
Az 1. fordulóban szövegrészlethez kapcsolódó feladatlapot, a 2. fordulóban a teljes művekre vonatkozó feladatlapot töltik ki a versenyzők.

További információk:

Facebook.com/olvass.tobbet
a Debreceni Ady Endre Gimnázium könyvtárának honlapja
52/520-226 (Debreceni Ady Endre Gimnázium könyvtára, Peternainé Juhász Zsuzsa – könyvtárostanár)

2015. január 19., hétfő

Próbaérettségi



Idén is megrendezi országos szintű, ingyenes Nyílt Próbaérettségi Napját a Studium Generale. A megméretés február 14-én, szombaton lesz az ország hat városában történelemből, matematikából és elméleti közgazdaságtanból közép- és emelt szinten. A próbaérettségi minden végzősnek lehetőséget ad arra, hogy tesztelje eddigi tudását, és megfigyelje magát, hogyan reagál a vizsgakörülményekre, valamint tapasztalatot szerezzen a feladattípusokról, időkorlátokról. A tét nélküli próbára a Studium Generale oldalán lehet jelentkezni.

A próbaérettségit hat városban - Budapesten, Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon és Pécsen - lehet majd megírni.
A programot követően a feladatsorok és azok megoldásai elérhetőek lesznek, a szervezet oktatói pedig az összes megírt próbaérettségit kijavítják, akár személyes konzultációs lehetőséget is biztosítanak a megméretést vállaló diákok számára.

Forrás: edupress.hu

2015. január 14., szerda

„Magyarország Jó tanulója – Jó sportolója 2014” pályázat

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárság  2015. január 13-án közzé tette a „Magyarország Jó tanulója – Jó sportolója 2014” pályázat dokumentációját.
A pályázat benyújtási határideje 2015. február 10.
A pályázati dokumentáció tömörített formában letölthető az alábbi linken:
„Magyarország Jó tanulója – Jó sportolója 2014” pályázat

UNICEF interaktív előadásai a gyermeki jogokról 4-12. osztályos gyermekeknek

Az “Ébresztő-óra” az UNICEF Magyar Bizottság első országos iskolai programja. Az “Ébresztő-óra” keretében az UNICEF által kiképzett előadók tartanak interaktív előadásokat 4-12. osztályos gyermekeknek. 
A foglalkozás témá​i​:​ ​gyermekjogok,​ ​gyermekek helyzete a világban​, gyermekekkel szembeni erőszak.
Hogyan lehet jelentkezni a programra?
Iskolák, tanárok, osztályfőnökök, de akár szülők vagy gyerekek is kérhetik az “Ébresztő-óra” programot (persze az adott ​iskolával​ mindenképpen egyeztetni kell). A felkéréshez ​kérjük, ​hogy az iskola regisztráljon a​ ​www.unicef.hu/ebreszto-ora/ oldalon.
További információ:  http://unicef.hu/ebreszto-ora/

2015. január 12., hétfő

Változott a 2015-ös felsőoktatási felvételi eljárás

A módosítás értelmében többek közt emelkedik a felvételihez szükséges általános ponthatár, a tavalyi 16 szak mellett további 25 szakon határoztak meg magyar állami ösztöndíjas követelményeket. 2015-ben kizárólag elektronikusan lehet majd jelentkezni, 2020-tól pedig kötelező lesz az emelt szintű érettségi és a középfokú általános nyelvvizsga. A 2015-ös felvételi eljárásban lehet majd duális képzési formájú szakokra is jelentkezni.

A kormányrendelet felvételi eljárásra vonatkozó része december közepén lépett életbe, az egyes tudományterületeken és szakokon megkövetelt emelt szintű érettségi 2016. január 1-jével, a középfokú nyelvvizsgára és a minden szakra érvényes emelt szintű érettségire vonatkozó feltétel 2020. január 1-jével lesz hatályos.

A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet hatályos szövege elérhető a Nemzeti Jogszabálytárban a www.njt.hu címen. Aktuális információk a www.felvi.hu címen.

Változtak a közétkeztetés szabályai

Január 1-jén lépett hatályba a közétkeztetésről szóló rendelet, amely részletesen szabályozza a többi között az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését és tápanyagtartalmát.

 Az emberi erőforrások minisztere által jegyzett, tavaly májusban megjelent jogszabály eredetileg 2014 szeptemberétől lépett volna életbe, de ezt januárra halasztották, mert több jelzés érkezett a közétkeztetés résztvevőitől, hogy szerződéseik, alapanyag-beszerzéseik miatt nem elegendő a felkészülési idő.

A rendelet értelmében tilos egyebek mellett a szénsavas vagy cukrozott üdítő, valamint a magas zsírtartalmú húskészítmény felhasználása. Rögzítették azt is, hogy a közétkeztetésben nem tehetnek az asztalra só- és cukortartót, és előírták, hogy fokozatosan csökkenteni kell a napi bevitt só mennyiségét.

A jogszabály rögzíti az étrendtervezés szabályait, például, hogy az egymást követő kétszer tíz élelmezési nap főétkezéseiben egy ételsor csak egy alkalommal fordulhat elő. Állati eredetű fehérjeforrást minden főétkezésnek, bölcsődei étkeztetés esetén az egyik kisétkezésnek is tartalmaznia kell.

A felhasználási előírások, korlátozások és tilalmak szerint az italként kínált tejhez nem adható cukor, és a tea is csak meghatározott mértékben tartalmazhat hozzáadott cukrot. A szükséges folyadék az étkezések között ivóvíz, illetve ásványvíz lehet.

A rendelet értelmében tejföl és tejszín kizárólag ételkészítéshez használható fel, bölcsődei étkeztetésben pedig nem adhatnak bő zsiradékban sült ételt.

A közétkeztetésben nem lehet felhasználni sótartalmú ételport, leveskockát, ételízesítő krémeket, pasztákat "állományjavításon vagy ételízesítésen kívüli célra".
    Nem adható továbbá 30 százaléknál magasabb zsírtartalmú, a 15 évesnél fiatalabbak számára 23 százaléknál magasabb zsírtartalmú húskészítmény. Az 1-3 éves és a 4-6 éves korcsoportok számára készített ételekhez sertés- és baromfizsírt sem lehet felhasználni.
    A rendelet előírja azt is, hogy a közétkeztetőnek az étlapon fel kell tüntetnie minden étkezés energia-, zsír-, telített zsírsav-, fehérje-, szénhidrát-, cukor-, illetve sótartalmát, valamint az élelmiszerek jelöléséről szóló miniszteri rendeletben meghatározott allergén összetevőket.

Részletesen rögzíti továbbá a diétás étkeztetés szabályait, az ételek elkészítésének személyi feltételeit, valamint a közétkeztetési rendelet hatósági ellenőrzését is.

Az átmeneti rendelkezések között szerepel, hogy a közétkeztetésben a napi bevitt sómennyiséget 2020-ig az előző évi mennyiséghez képest - a különböző célértékek eléréséig - legalább 10 százalékkal kell csökkenteni.
    
A közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló miniszteri rendelet hatálya valamennyi közétkeztetési szolgáltatást nyújtó szervre, szervezetre, gazdasági társaságra, természetes személyre továbbá a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerinti nevelési-oktatási, a szociális alapszolgáltatásokat és szakosított ellátásokat, illetve a gyermekjóléti alapellátást és a gyermekvédelmi szakellátást biztosító, valamint a fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményekre is kiterjed.

MTI 2015. január 1., csütörtök 8:30

Felhívás diákvezetők részére!

A Diákközéletért Alapítvány a „Diákközélet hazai fejlesztése" című projekt keretében képzéssel egybekötött konzultációra hívja a települési diákönkormányzatok, diáktanácsok középiskolában tanuló diákvezetőit, ODP küldötteket, akik szeretnének részt venni a 2014. évi Országos Diákparlament által is javasolt diákönkormányzatok hálózati együttműködésének előkészítésében.

A képzés időpontja: 2015. február 13-15.
Helyszíne: Budapest, Oriental Hotel

Forrás: Diákközéletért Alapítvány

Változott a közösségi szolgálat szabályozása

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 2014. november 4-én hatályba lépett változtatása több ponton módosította a közösségi szolgálatra vonatkozó szabályozást.
  • Új tevékenységi terület az egyes rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerveknél bűn- és baleset-megelőzési területen folytatható tevékenység.
  • Egyértelműen rögzítésre került, hogy a közösségi szolgálat a saját intézményben ill. a tanuló lakóhelyén is teljesíthető.
  • A középiskolának a 12. évfolyamos tanulói számára is meg kell szervezni a közösségi szolgálatban való részvétel lehetőségét.
 Az R. 133. § (1)–(2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
 „(1) A középiskola feladata és az intézmény vezetőjének felelőssége a tanuló választása alapján az iskolai közösségi szolgálat megszervezése állami, önkormányzati, civil, illetve nonprofit szervezetnél, középiskola magánszeméllyel kötött megállapodása alapján magánszemélynél vagy saját intézményben. Ennek keretében meg kell szervezni a tanuló közösségi szolgálatának teljesítésével, dokumentálásával összefüggő feladatok ellátását. A tanuló osztályfőnöke vagy az ezzel a feladattal megbízott pedagógus a tanuló előmenetelét rögzítő dokumentumokban az iratkezelési szabályok megtartásával nyilvántartja és folyamatosan vezeti a közösségi szolgálattal összefüggő egyéni vagy csoportos tevékenységet.

 (2) A közösségi szolgálat keretei között
a) az egészségügyi,
b) a szociális és jótékonysági,
c) az oktatási,
d) a kulturális és közösségi,
e) a környezet- és természetvédelmi,
f ) a katasztrófavédelmi,
g) az óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös sport- és szabadidős,
h) az egyes rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerveknél bűn- és baleset-megelőzési
területen folytatható tevékenység.”
(Figyelem! Új terület!)

(2) Az R. 133. §-a a következő (2a)–(2b) bekezdéssel egészül ki:
„(2a) A közösségi szolgálat az intézményben meghatározott munkaköri feladatok ellátására nem irányulhat.
(2b) A tanuló a közösségi szolgálatot a lakóhelyén lévő, 133. § (2) bekezdés szerinti intézményben is teljesítheti.”

(3) Az R. 133. § (4)–(5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) A középiskola a 9–12. évfolyamos tanulói számára szervezi meg a legalább ötven órás közösségi szolgálatot,vagy annak teljesítésére időkeretet biztosít.
(5) A közösségi szolgálatot az adott tanuló esetében koordináló pedagógus az ötven órán belül – szükség szerint a mentorral közösen – legfeljebb öt órás felkészítő, majd legfeljebb öt órás záró foglalkozást tart.”

(4) Az R. 133. § (9) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A közösségi szolgálat dokumentálásának kötelező elemeként)
„c) az iskola a közösségi szolgálat teljesítéséről a tanulói jogviszony tanév közbeni megszűnésekor igazolást állít ki két példányban, amelyből egy példány a tanulónál, egy pedig az intézménynél marad,”


A Magyar Közlöny 2014/186. (XII. 30.) számában jelent meg a 2014. évi CV. törvény a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról. A módosítás egyértelművé és pontossá teszi a közösségi szolgálat elvégzésének véghatáridejét, amely egységesen a középiskola elvégzését közvetlenül követő vizsgaidőszak vége (és nem az érettségi bizonyítvány kiadásához kötődik).

 Az Nkt. 6. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:„(4) A középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása, kivéve
a) a felnőttoktatásban részt vevő tanulókat és
b) azon sajátos nevelési igényű tanulókat, akiket a szakértői bizottság javaslata alapján a közösségi szolgálat alól az igazgató határozatban mentesített.”


A jogszabályok teljes szövegei elérhetőek a Nemzeti Jogszabálytárban, a www.njt.hu-n.

Újra GEOMATECH tanulmányi verseny

A GEOMATECH verseny egy játékos matematikai és természettudományos vetélkedő, nem szokásos tanulmányi verseny, így a szervezők továbbra sem csak a kiváló matematikus és fizikus palántákat várják, hanem a kreatív közösségeket is. Az 1-5 fős csapatok ismét minden hónapban új feladatot kapnak, a feladatok elkészítéséhez pedig a világ egyik legnépszerűbb, ingyenes oktatási szoftverét, a GeoGebrát használják, amely könnyen kezelhető és látványos vizuális elemekkel segíti az elvont fogalmak, problémák megértését, játékosan fejleszti a diákok számítógépes ismereteit.

A szervezők célja, hogy a verseny az újszerű és kreatív feladatok megoldása révén megszerettesse és népszerűsítse a matematikát és a természettudományos tantárgyakat a diákok körében, ezért 2015 elején új fordulót hirdetnek.

A versenyre a verseny@geomatech.hu címen lehet jelentkezni. A verseny szabályzatát, a feladatokat és a fontos határidőket a szervezők e-mailben juttatják el a regisztráló pedagógusok és csapatok számára, de azok megtalálhatóak a projekt weboldalán is: www.geomatech.hu.
Forrás: edupress

Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás 2015

Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. immár 15. alkalommal rendezi meg a hazai oktatási piac legnagyobb szemléjét, a 30 000 látogatót vonzó Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást.
 
Időpontja: 2015. jan. 22. 10:00 - 2015. jan. 24. 17:00
Helyszín: SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ, Budapest

Az ingyenesen látogatható börze különösen hasznos a felvételiző diákok számára, hiszen egy időben, egy helyen tájékozódhatnak csaknem 50 felsőoktatási intézményről. Az egyetemek, főiskolák képviselőitől és jelenlegi hallgatóitól megtudhatják a legfrissebb és legfontosabb információkat a képzési rendszerről, a szakokról, a felvételi esélyekről és lehetőségekről, valamint a tanulmányi és szociális juttatásokról, a kollégiumi elhelyezésről, illetve az intézmény nyújtotta szabadidős tevékenységekről is kérdezhetnek.
A belépés minden látogató számára ingyenes!

Bővebb információ az esemény honlapján és a Facebookon!

(V)loggolj be! videópályázat középiskolásoknak

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programja videópályázatot hirdet „(V)loggolj be! Respect challenge” címmel középiskolások számára.

Egy maximum 2 perces videóban mutasd be egy vagy több példaképedet és hívd ki legfeljebb 3 ismerősödet. A pályázat részletes leírását és a kihívás menetét itt találod: http://mcc.hu/vloggolj_be_felhivas
A pályázat lépései
  • Olvasd el a pályázat részletes leírását és feltételeit a honlapunkon!
  • Készítsd el vlog műfajú videódat egy vagy több példaképedről!
  • Töltsd fel videódat a YouTube.com oldalra!
  • Küldd el a kitöltött és aláírt jelentkezési lapod a vloggoljbe@mcc.hu címre!
  • Hívd ki barátaidat a Facebookon, hogy plusz pontokat szerezz a pályázatodra!
  • Gyűjts be minél több like-ot barátaidtól, ismerőseidtől a pályázat hivatalos Facebook oldalán az értékes közönségdíjért!
Pályázat leadásának határideje: 2015. január 31.
A „like-gyűjtés” határideje: 2015. február 15.
A pályázat részleteiért és pontos szabályaiért keresd fel a www.mcc.hu oldalt vagy a pályázat hivatalos Facebook oldalát! Kérdéseiddel fordulj bátran Wittmann Zsolthoz a vloggoljbe@mcc.hu címen.