2012. október 26., péntek

Verseghy és kora - pályázat középiskolás diákoknak



A többszörös évfordulók méltó ünneplésére e tanévben ismét meghirdetjük a

Verseghy Ferenchez és a felvilágosodás korához fűződő pályázatunkat.


Felhívásunk a középiskolák nappali tagozatos diákjainak szól.  Reméljük, sokan kedvüket is lelik az alábbi kategóriák valamelyikében a pályamunka elkészítésében.



A) IRODALOM
1.    „Az én ajtómmal által ellenben állott a Verseghy Ferencé…” – örökíti meg Kazinczy Ferenc Fogságom naplója című regényében. Képzeld el, hogy ez Kufsteinben is így maradt! Kérjük, gondold tovább és vesd papírra a két költő börtönbeli titkos beszélgetéseit a hazáról, a költő és a költészet feladatáról, a nyelvről, a szabadulás utáni terveikről!
2.  „Álljon fel az erkölcs imádandó széki! / Nemzetek, országok, hódoljatok néki! / Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság, / Törvény, s egyenlőség, s te, áldott szabadság!” – kiáltja Batsányi János a felvilágosultak lelkesültségével…Vajon hogyan tapasztalja egy mai diák, mit kellene tennünk ma ezeknek az eszményeknek a megvalósulásáért?    (Az érvelő jellegű gondolatsort szövegformában közöljétek!)

B) TÖRTÉNELEM
„Én kül Szolnoknak sükeres térségeit áldom, / hol remegő szemeimbe az első /.napragyogás ötlött…”- vallja Verseghy Ferenc szülőföldjéről.   Maradjunk is itt!   Majd indulj történelmi sétára, hogy bemutasd: milyen nagy eseményeknek lettél volna átélője, mely nevezetességeknek lehettél volna szemtanúja Szolnokon, ha Verseghy kortársaként éltél volna!   (Képes dokumentációk ötletes formáit is javasoljuk.)

C) NÉPRAJZ - FOTÓPÁLYÁZATTAL
„IDŐKAPU”. „Tetten ért felvilágosodás kori tárgyi emlékek a 21. században” a téma.  Keress 18-19. század eleji tárgyi emlékeket, amelyekről fényképes dokumentációt készítesz!

D) ”RUHATERVEZÉS”
Egy felvilágosodás kori család ruhatervezője lettél. Feladatod, hogy a család női tagjai számára különféle alkalmakra ruhákat tervezz a megfelelő kiegészítőkkel. Nevezd meg az öltözék egyes darabjait, azok anyagát, ill. rendeltetését! (Színes rajz- vagy festéstechnikával kérjük.)

A pályázat formai követelményei
  • A) témák: min. 4, max. 6 oldal, 12-es Times New Roman betűtípus, 1,5 sortávolság;
  • B), C), és D) témákban nincs terjedelmi kötöttség – a szöveges rész az A) téma szerint íródik.

A pályázat beadásának határideje: 2013. március 1.

A pályázat beadásának helye: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat (5000 Szolnok, Mária út 19.), Császár István munkatárs
A pályázatokat jeligével ellátva, zárt borítékban kérjük benyújtani! A zárt borítékban kérjük feltüntetni a tanuló nevét, iskoláját, osztályát és a szaktanár nevét.

A témákhoz eligazítást, segítséget a Verseghy Könyvtár munkatársai adnak, ill. ajánlatos követni a honlapjukat is!

 A pályázattal kapcsolatos további információ Dr. Sléder Éva szaktanácsadótól kérhető írásban, a sleder@vipmail.hu e-mail címen.

Jó munkát kíván a szervező intézmények és civil szervezetek nevében:

Dr. Horváth Károlyné, az Irodalomtörténeti Társaság Megyei Tagozatának elnöke;
Károly Nóra, a Verseghy Kör alelnöke, a Verseghy Könyvtár munkatársa;
Szymczak Judit, a J-N-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója;
Dr. Sléder Éva, a J-N-Szolnok Megyei Ped. Intézet szaktanácsadója.

2012. október 25., csütörtök

Pályaválasztási kiállítás és szakmai nap

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja folytatva az előző évek hagyományát 2012. november 7-8-án rendezi meg a „Dönts jól, jövőd a tét” Pályaválasztási Kiállítás és Szakmai Napokat Szolnokon a Széchenyi István Gimnázium Sportcsarnokában. 

A kiállító középiskolák, főiskola, partner intézmények és felnőtt képző szervek a megye valamennyi településéről várják a pályaválasztás előtt álló nyolcadikosokat, de a szakképzetlen, vagy szakmájukban elhelyezkedni nem tudó fiatalok, és a pályakorrekció előtt álló felnőttek is kaphatnak átfogó képet az elsajátítható szakmákról, képzésekről. A színpadon a kiállító oktatási intézmények tanulói kulturális műsorokkal szórakoztatják az érdeklődőket. 

 A pályaválasztást, pályaorientációt segítik az érdeklődés és képességvizsgáló programok, szakma mozi, nyelvi szintfelmérő, külföldi képzési,- ösztöndíj,- és munkavállalási lehetőségek, kísérlet sarok, interaktív szakmabemutatók a „Szakmaszigeten”.

Az érdeklődő pedagógusok, szakemberek 2012. november 7-én 11.00 órától Szakmai fórumon kaphatnak betekintést a szakképzés terén várható változásokról.


A kiállítás szerdán 10.00-17.00 óráig, csütörtökön 9.00-16.00 óráig ingyenesen látogatható.

 
2012. november 13-án 9.00 órától a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának Törökszentmiklósi Kirendeltsége Pályaválasztási szakmai napot szervez, ahol egyéni,- csoportos, és családi pályaválasztási tanácsadásra, önismereti kérdőívek kitöltésére várják az érdeklődőket. Lesz csoportos „Keress állást” játék, tájékoztatást kaphatnak a tanulók jogairól, együttélés, alkalmazkodás szabályiról, helyi gazdasági, - munkaerő-piaci helyzetről.

IKSZ, avagy Iskolai Közösségi Szolgálat



Biztosan hallottatok róla, hogy 2016. január 1-jétől kötelező érettségi előfeltétel lesz az iskolai közösségi szolgálat keretében 50 órát teljesíteni.
 
Ez mind az intézményeket, mind a diákságot és az oktatás valamennyi szereplőjét jelentős kihívások elé állítja és új ismeretek, készségek elsajátítására ösztönzi.
Az oktatási intézmények számára a kötelezettség 2012. január 1-től kezdetét vette, tehát a 2012-ben 9. osztályba lépő diákoknak már az érettségi vizsga előfeltétele lesz a közösségi szolgálat teljesítése.

„Közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása.”

Az Iskolai Közösségi Szolgálat lehetővé teszi, hogy felderítsétek azt, hogy a saját környezetetekben milyen lehetőségek adódnak a rászorulók megsegítésére vagy az aktív állampolgárság egyéb tevékenységeire. Egyben lehetőséget biztosít arra, hogy mindenki fejlessze a képességeit, bővítse az ismereteit, felülvizsgálja sztereotípiáit, keresse az önkifejezés, az alkotás útjait saját maga számára.

A végezhettek önkéntes tevékenységet civil szervezetnél vagy saját szervezésben is csoportosan vagy akár egyénileg, a lényege, hogy a tevékenység a helyi közösség érdekeit szolgálja. Lehet ez például gyermekekkel foglalkozó szervezeteknél kreatív foglakozások tartása, fogyatékos személyeknek kulturális és sportprogramok szervezése vagy idősek látogatása, de akár egy közösségi épület felújítása vagy állatok gondozása is.

Tehát a következő tevékenységi területek jönnek szóba:  
a) egészségügyi,
b) szociális és jótékonysági,
c) oktatási, 
d) kulturális és közösségi,
e) környezet- és természetvédelemi, 
f) polgári- és katasztrófavédelmi,
g) közös sport és szabadidős tevékenység óvodáskorú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, idős emberekkel.

Lehet az 50 órát több projekt keretében, több év alatt teljesíteni. Ennek az az előnye, hogy többféle dolgot tudtok kipróbálni. Arra is van lehetőség, hogy egy nagy projekt keretében, vagy több egy év alatt lefutó program keretében teljesítsétek az 50 órát.

Ha jól készítitek elő és szívvel végzitek feladataitokat rájöttök, hogy egy fantasztikus programnak és életre meghatározó élménynek lesztek részesei. Legyetek kreatívak és mérjétek fel környezetetekben, hogy miben lehettek hasznára másoknak, helyi közösségeteknek, környezeteteknek.


Az iskolai közösségi szolgálattal kapcsolatos kérdéseidet felteheted

· A Tanuló Tájékoztatás  Facebook profilján:  http://www.facebook.com/tanulotajekoztatas.jnsz
· Személyesen:  Barabás Krisztina, 5000 Szolnok, Mária u. 19.





Tegyél 3 jó dolgot! – Kreatív pályázat

Művészettel a tisztességes életért! A Criminon Magyarország Alapítvány és az Első Fecskék Klubja közös pályázati felhívása általános iskolás és középiskolás diákok, gyermekcsoportok, osztályok és nevelőotthonok/intézetek részére.
 

A pályázat témája

“PRÓBÁLJ ÚGY BÁNNI MÁSOKKAL, AHOGY TE SZERETNÉD, HOGY ŐK BÁNJANAK VELED!”

“Az emberi erényeket tehát a magunk számára egyszerűen úgy dolgozhatjuk ki, hogy felismerjük, mi magunk hogyan szeretnénk, hogy bánjanak velünk. És ebből kiindulva – azt hiszem, te is egyetértesz vele – eloszlattunk minden zűrzavart arra vonatkozóan, hogy mi is valójában a ‘jó viselkedés’. Ez messze nem azt jelenti, hogy nem vagyunk aktívak, csendben, ölbe tett kézzel ülünk, és nem szólunk egy szót sem. A ‘jóság’ nagyon aktív és hatalmas erő lehet.”*

A fenti idézet jegyében a pályázó tegyen legalább 3 jó dolgot másokkal és/vagy a környezetében és tudassa velünk, hogy mit tett a következő kifejezési formák bármelyikében: rajz, festmény, rajzos-kreatív könyvecske, vers, novella, fogalmazás, fotó, film.
 


A pályázat részletei

A 3 jótettet ténylegesen el kell végezni, nem elég kitalálni, elképzelni.
Kizárólag a megadott témáról szóló, kidolgozott munkákat várunk.
A feladatot a tanulónak, tanulócsoportnak, gyermeknek kell végrehajtania, amihez a pedagógus, szülő segítséget nyújthat, de nem végezheti el helyette.

Az elbírálás szempontjai:
A jótett és a végrehajtás ötletessége
A pályamunka kidolgozottsága (az adott korcsoportnak megfelelően)

Díjazott kategóriák:
I-II-III. helyezés az alábbi korosztály-kategóriákban:
1-2. osztály vagy ennek megfelelő életkor
3-4. osztály vagy ennek megfelelő életkor
5-6. osztály vagy ennek megfelelő életkor
7-8. osztály vagy ennek megfelelő életkor
9-10. osztály vagy ennek megfelelő életkor
11-12. osztály vagy ennek megfelelő életkor

Különdíjak

A legjobb csoportmunka fődíja egy fergeteges kirándulás!

3 iskola, nevelőotthon, akiknek diákjai a pályázaton 100%-ban részt vesznek, egyenként 100 000 forint pénzjutalomban részesül. Amennyiben 3-nál több iskola vesz részt a pályázaton 100%-os létszámmal, a szakmai zsűri a pályamunkák minősége alapján dönt a 3 jutalmazott iskoláról.
A “legjobb pedagógus” díjat és egy 2 személyes wellness hétvégét nyer az a pedagógus, aki a beküldött pályamunka színvonala, ötletessége alapján megítélhetően a legjelentősebben hozzájárult a pályamunka eredményességéhez. Ez a díj több pedagógusnak is adható.
 

A pályázat benyújtásának határideje: 2013. január 15.
 


Kapcsolat a pályázat kiírójához


Criminon Magyarország Alapítvány
Postacím: 1141 Budapest, Szugló u. 82.
Telefonszám: +36 70 259 7998
E-mail cím: info@criminon.hu
További információ: Tegyél 3 jó dolgot! – Kreatív pályázat

2012. október 24., szerda

Egri Csillagok – Országos tehetségkutató rajzverseny

Eger Megyei Jogú Város és az Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola, Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium “Egri csillagok” elnevezéssel országos tehetségkutató rajzversenyt hirdet 8. osztályos ifjú alkotók számára.

A pályázat célja
A művészeti szakközépiskola Gárdonyi Géza Egri csillagok című művének illusztrálása révén kívánja népszerűsíteni a regényt, ennek kapcsán pedig fejleszteni a vizuális képzelőerőt, a rajzi kultúrát. Lehetőséget kíván biztosítani az általános iskolák végzős korosztályának és a középiskolásoknak tehetségük bemutatására, megmérettetésére.

A pályázat részletei

Első forduló:
1. műfaj: Illusztrációk (maximum 3 db) készítése az Egri Csillagok című regényből, a regény alapján jellemző helyszínek, helyzetek, ember(ek) megjelenítésével.
Mérete: A/4
2. műfaj: Kreatív. Készíthető kisplasztika, tárgy, tárgymodell, látványterv, makett a regény alapján.

Egyéb információ:
Pályázati űrlap kitöltése
Papír anyaga ne legyen félfamentes rajzlap
A pályaművek bármilyen technika alkalmazásával készülhetnek
Beadás módja: Postai úton az iskola címére vagy személyesen

Második forduló:
A döntő 2013 január 12-án a középiskola műtermében kerül megrendezésre. A második fordulóra a legeredményesebb 40 pályázót hívjuk be, ahol az általános iskolások helyben készítenek illusztrációt, vagy kreatív tervet Gárdonyi Művéhez. A rendezvény fővédnöke Jankovics Marcell filmrendező, művelődéstörténész.
 
Zsűritagok: Mészáros György (Nyugat – Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet vezetője),
Herczeg István grafikusművész

Díjazás:
Az első három helyezett értékes tárgyjutalomban részesül.
1. díj: Házimozi-rendszer
2. díj: Digitális fényképezőgép
3.díj: MP4 lejátszó
A legeredményesebb alkotásokból CD készül.
A legeredményesebb 20 alkotó a középiskolai felvételi eljárás során iskolánkban az otthonról hozott rajzra és a szóbeli elbeszélgetésre megkapja a maximális 40 pontot.

Pályázati adatlap és részletes program az iskola honlapjáról letölthető, elérhető: www.eventus.hu
A pályázat benyújtásának határideje: 2012. december 3.


Eventus Üzleti, Művészeti Szakképző Iskola,
Alapfokú Művészetoktatás Intézmény és Kollégium
Cím: 3300 Eger, Cifrakapu tér 24.
Tel./fax: 36/517-510
Email: eventus@eventus.axelero.net
Tovább a pályázat kiírójának oldalára

Gondolj “bele”- Tervezz “vele” – Kreatív újrahasznosítási pályázat


Az EVENTUS Üzleti Művészeti Középiskola Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium pályázatot hirdet, “Gondolj bele, tervezz vele” néven, kreatív, tehetséges, 14-20 év közötti diákok számára.

A pályázat kiírói szeretnék felhívni a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtésére, a későbbi újrafelhasználás megkönnyítése érdekében. Bíznak abban, hogy ha a fiatalok foglalkoznak a hulladékokkal, dolgoznak, terveznek vele, és egyáltalán; a feladat elkészítése közben észreveszik, mennyi hulladék vesz minket körbe, akkor a későbbiekben nagyobb gondot és figyelmet fordítanak annak szelektálására.

A pályázat két kategóriája, az egy új funkcióval ellátott tárgytervezés és kivitelezés, illetve az újrahasznosítás, kihívásokkal és új ötletekkel teli feladat. Nem csak értékes nyereményeket szerezhettek, hanem, megismerkedhettek a „recycling art” stílusával is.
 
A pályázat benyújtásának határideje: 2013 január 18.

További információ kérhető:
Eventus Üzleti, Művészeti Szakképző Iskola,
Alapfokú Művészetoktatás Intézmény és Kollégium
Cím: 3300 Eger, Cifrakapu tér 24.
Tel./fax: 36/517-510
Web: www.eventus.hu,
Email: iskolatitkar@eventus.hu

Gondolj “bele”- Tervezz “vele” – Kreatív újrahasznosítási pályázat

2012. október 20., szombat

Az őszi érettségi vizsgák feladatsorai és javítási-értékelési útmutatói

Az alábbi linkekre kattintva érhetitek el a 2012. októberi írásbeli érettségi vizsgák feladatsorait és javítási-értékelési útmutatóit mind közép-, mind emelt szinten.

Középszintű feladatsorok és javítási-értékelési útmutatók

Emelt szintű feladatsorok és javítási-értékelési útmutatók

Fotópályázat az elektronikus hulladék kezeléséről

Környezetvédelmi fotópályázatot szervez felső tagozatos általános iskolások részére az Enviroinvest Zrt. hulladékgazdálkodási üzletága.

A környezetvédelmi fotópályázat témája: Elektronikai hulladék fotós szemmel

A pályázó tanulók fotókon mutathatják be az elektronika hulladék keletkezését, a hulladékká vált elektromos és elektronikai berendezésekkel kapcsolatos tennivalókat a környezetszennyezés megelőzése érdekében, továbbá azt, hogyan történik környezetükben a hulladék kezelése; kifejezhetik, mit jelent számukra az elektronikai hulladék, miben látják a szakszerű kezelés fontosságát, a hasznosítás fontosságát és lehetőségeit napjainkban, az egyén hogyan járulhat hozzá az elektronikai hulladék hasznosításához, stb.

 Határidő: 2012. október 24.

 Az elkészült fotókat a varvolgyi.sz@enviroinvest.hu e-mail címre kell beküldeni 2012. október 24. 24:00-ig.

A pályázat részletei elektronika.enviroinvest.hu/elektronikai-hulladek-fotos-szemmel.html oldalon és a Facebook-on olvashatók.

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő

A K&H Csoport több módon is aktívan tesz a pénzügyi ismeretek széleskörű terjesztéséért. Különösen fontosnak tekinti, hogy a felnövekvő generáció tagjai mielőbb elsajátítsák az alapvető pénzügyi ismereteket annak érdekében, hogy felnőttként jobban eligazodjanak a pénz világában, tudatos döntéseket hozzanak, és ezáltal is teljesebb életet élhessenek. A K&H Csoport által harmadik alkalommal meghirdetett K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő célja a gyerekek pénzügyi ismereteinek bővítése. A verseny feladatai elsősorban (de nem kizárólag) az Ez kész! Pénz! DVD anyagához kapcsolódnak.

A versenyre általános iskolai tanulók nevezhetnek, 3-5 fős csapatokkal. A verseny négy kategóriában kerül megrendezésre. A csapat a kategórián belül különböző osztályos tanulókból is állhat.
I. kategória: 1. és 2. osztályos tanulók

II. kategória: 3. és 4. osztályos tanulók

III. kategória: 5. és 6. osztályos tanulók

IV. kategória: 7. és 8. osztályos tanulók


A versenyre a
http://www.kh-vigyazzkeszpenz.hu oldalon elérhető nevezési lap kitöltésével és elküldésével lehet nevezni.

A postára adás határideje:
2013. január 10., éjfél 

 A versenyről további információt Kiss Anikótól, a (06 1) 279 3901 telefonszámon vagy a (06 30) 969 3299-es mobilszámon, illetve a kh.vigyazzkeszpenz@lwpk.hu e-mail címen kaphatnak.

K&H Bank Zrt.

1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9.

telefon: (06 1) 328-9000, (06 30) 761-9000

fax: (06 1) 328 9696

http://www.kh.hu

bank@kh.hu

TE hogyan látod? Rajzolj képregényt!

Gyerekmunka, klímaváltozás, túlnépesedés - problémák az egész világon - Hogyan látod te? Rajzolj történetet!
 
A DemNet Alapítvány a Magyar Képregény Szövetséggel szakmai együttműködésben pályázatot hirdet!
 
Mi a határidő?
2012. november 15. az email elküldésének dátuma, vagy ha levélben küldöd, akkor a postai bélyegző dátuma (legkésőbb aznap add fel).

Mit nyerhetsz?
hírnevet, hiszen legjobbak a Szimpla Kertben kerülnek kiállításra!

Pénzt:
1. díj: 25 000 ft vagy annak megfelelő értékű ajándékutalvány
2. díj: 15 000 ft vagy annak megfelelő értékű ajándékutalvány
3. díj: 10 000 ft vagy annak megfelelő értékű ajándékutalvány

Kik pályázhatnak?
Középiskolás, 14-18 éves fiatalok.
Ha fiatalabb, esetleg idősebb vagy, akkor is beküldheted a rajzodat, csak nem részesülhetsz a 3 első díjban, viszont kiválasztásra kerülhet az alkotásod a kiállítás darabjaként a Szimpla kávézóban!

Miről rajzolj? Az alábbi témákból választhatsz:
1.) A tiszta ivóvízhez való hozzáférés
Hány liter vizet használsz el naponta? Mi lenne ha napi 2 literből kellene gazdálkodnod, amit naponta 3 órás sétával tudnál csak megszerezni? A Föld legszegényebb országaiban ezzel kell szembenézniük millióknak.
Erről itt olvashatsz többet:
http://www.globalance.hu/node/513
http://www.globalance.hu/node/519
http://www.globalance.hu/node/515

2.) Éhezés vs. Túlfogyasztás
A Föld egyik felén közel egy milliárd ember éhezik, viszont Földünk lakosságának 20 százaléka fogyasztja el a bolygónkon rendelkezésre álló források 80 százalékát.
Erről itt olvashatsz tovább:
http://www.globalance.hu/node/511
http://www.globalance.hu/node/510
http://www.globalance.hu/node/503

3.) Gyermekmunka
El tudod képzelni, milyen lenne, ha 6 éves korodtól fogva egy zsúfolt üzemben kellene futószalag mellett napi 16 órát dolgoznod havi 5000 forintért, hogy naponta száz márkás pólót megvarrj?
Erről itt olvashatsz többet:
http://www.globalance.hu/node/386
http://www.globalance.hu/node/387
http://www.globalance.hu/node/500
http://www.globalance.hu/node/501

Hova küldd a pályázatod?
kepregeny@demnet.org.hu email címre vagy ha levélben postán küldöd, akkor erre a címre:
DemNet Alapítvány Budapest, Apáczai Cs. J. u. 1.

Milyen formában küldd?
Kérjük a jelentkezésben add meg nevedet, korodat, és hogy melyik középiskolába jársz, valamint elérhetőségedet: emailt és telefonszámot. (Az adataidat harmadik félnek nem adjuk ki és nem használjuk fel más tevékenységeinkhez.)
Ha emailen küldöd, fényképezd le, vagy szkenneld be, és jpg formátumban küldd jó minőségben (min 1000 pixel legyen a kép hosszabbik oldala) és őrizd meg az eredetit!
Ha postán, akkor küldd az eredeti rajzodat. (vagy hozd be személyesen a megadott postacímre)

Ki lesz a zsűri?
A Szakértői zsűri tagjai közt ott lesz a Magyar Képregény Szövetség elnöke, kommunikációs szakemberek és a DemNet szakmai munkatársai.
Ha bármi kérdésed van, írj a kepregeny@demnet.org.hu email címre, keresd telefonon Miháltz Rékát: 4110411, vagy kérdezd meg a facebookon! http://www.facebook.com/glob.balance

Kiállítás a Szimplában
A nyertes képregényeket és még további remekül sikerült alkotásokat a Szimpla Kertben http://www.szimpla.hu/ állítjuk ki, és itt lesz a díjkiosztó is, előre láthatólag 2012. dec. 6-án!

A pályázatot a DemNet Alapítvány meghirdetésében az Európai Unió EuropeAid programja támogatja

2012. október 19., péntek

Junior Freshhh – A MOL tudományos versenye középiskolásoknak

Megmutatnád a többieknek, hogy, ha nem is vagy osztályelső, azért le tudod győzni őket a saját területükön? Itt a lehetőség. Várunk egy tudományos kalandra!
 
A pályázat célja

A Játékosok a döntőben több feladattípusban mérik össze tudásukat, és eredménytől függően tárgyjutalomban részesülnek.
 
A pályázat célcsoportja

A versenyre magyarországi, vagy országhatáron kívüli középiskolás diákok regisztrálhatnak háromfős csapatokkal. Ha a megadott határidőig nem regisztrál egy csapat mindhárom tagja, akkor a csapat egyik tagja sem tudja elkezdeni a játékot. 

Novemberben 2-3 héten keresztül ismerkedhettek meg az online fordulók feladataival. Körülbelül 10-13 fordulón keresztül számít a segítségetekre Molli és Frisco. A döntőbe jutó csapatoknak vállalniuk kell a személyes megjelenést a döntő helyszínén, amely várhatóan a százhalombattai Dunai Finomító lesz. A döntő várhatóan 10.00 órától 16.00 óráig tart.

Legeredményesebb iskolák
A legeredményesebb csapatok mellett idén is díjazzuk a legeredményesebb iskolákat. Azokat az iskolákat iskolákat (összevont intézmény esetében önálló tagintézményt) tekintjük a legeredményesebb iskoláknak, amelyek a legtöbb olyan csapatot állítják ki az online fordulóra, amelyek végigjátsszák a versenyt, minden kérdésre értékelhető választ adnak, és a lehető legmagasabb összpontot érik el.

Ha nem lehet az on-line forduló végén egyértelműen eldönteni, melyek a legeredményesebb iskolák, akkor a Játék szervezői fenntartják a jogot, hogy sorsolással döntsék el azt.
 
A pályázat benyújtásának határideje: Regisztráció határideje 2012. november 18.
 
Kapcsolat a pályázat kiírójához

Amennyiben a részvétellel vagy a játék tartalmával kapcsolatban bármilyen kérdés merül fel vagy észrevétel van, akkor a Szervező részéről Galambos Sándor (sgalambos@mol.hu), illetve Bakos Barbara (bbakos@mol.hu) készséggel állnak rendelkezésre.

Hivatalos e-mailcímünk: junior@freshhh.net
 
 

2012. október 12., péntek

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KISFILM KÉSZÍTÉSÉRE

  Pályázat a Gyorsabban, magasabbra, erősebben…
Szolnokiak az olimpiai játékokon
 
időszaki kiállításához kapcsolódóan
 
a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága pályázatot hirdet általános iskola felső tagozatos korosztályának és középiskolásoknak az alábbi témakörökben:
 
1. A mi olimpikonunk
Iskolánk híres sportolója, olimpikonja (több sportoló és több sportág is szerepelhet a filmben)
2. Egy szolnoki sportegyesület története
Szolnok városában több patinás sportegyesület is működik, ezek egyikének bemutatása
3. Iskolám sportélete
Mi így sportolunk iskolánkban: iskolai sportnap, diáksport, sportrendezvények ismertetése
4. Szolnokon sportolok
A készítő(k) saját sportteljesítményének bemutatása
 
Legfeljebb 3 perces kisfilmeket várunk, melyek a fenti témák valamelyikéhez kapcsolódva betekintést adnak Szolnok város sportéletébe a diákok szemszögéből.
A kisfilm formátuma MPEG legyen, továbbá legyen feltüntetve a film elején a pályamunka címe. A beérkező pályaműveket DVD-n kérjük. A DVD mellé lezárt(!) borítékban kérjük megadni az alkotó vagy az alkotók nevét és iskoláját, elérhetőségét (e-mail, telefonszám).
 
A pályázati kiírásra egyéni vagy csoportos alkotásokat várunk.
 
A filmeket témánként szakmai zsűri bírálja el, valamint a közönség szavazata alapján egy további díj kerül kiosztásra. A zsűri külön értékeli az általános iskolai pályázatokat és a középiskolás pályamunkákat. 
 
A filmek beérkezési határideje 2012. október 31. A pályamunkák leadása személyesen történhet a Damjanich János Múzeum (Szolnok, Kossuth tér 4.) titkárságán.
A beérkezett filmek nyílt vetítés keretében, a Múzeumok Őszi Éjszakáján (2012. november 10.) tekinthetők meg, ekkor nyílik alkalom a közönségszavazatok leadására is.
 
A díjkiosztóra 2012. november 10-én, este 9 órakor kerül sor a Damjanich János Múzeumban.
 
A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítás kérhető: Csató Gábor 56/421-602