2012. október 12., péntek

Pályázat határon túli osztálykirándulásra

A Nemzeti Tankönyvkiadó 7-12 évfolyamos diákoknak pályázatot hirdet „Iskolák határok nélkül” címmel, melynek célja, hogy a hazai, illetve a határontúli diákok jobban megismerjék egymás életét, kultúráját.

A diákok feladata, hogy felvegyék a kapcsolatot egy határon túli iskola valamelyik osztályával és egy prezi.com-os prezentáció elkészítésével bemutatkozzanak egymásnak. Az anyag tartalmazhat videót, képet, zenét és bármilyen olyan információt, amit a tanulók fontosnak tartanak. Ezt követően mindkét bemutatót fel kell tölteni a kiadó Facebook oldalára, ahol a 8 legtöbb szavazatot kapott osztályt díjazzák két kategóriában (7-8 és 9-12).

Az első három helyezett pénzjutalmat (150, 100, 50 ezer forint) kap, a többiek pedig 30 ezer forint értékű könyvcsomaggal lesznek gazdagabbak.
Nevezni 2013. január 10-ig lehet, szavazatokat leadni január 31-én éjfélig, az eredményhirdetésre pedig 2013. február 1-jén kerül sor.

 

Azok az iskolák, amelyek indulnak a Nemzeti Tankönyvkiadó „Iskolák határok nélkül” pályázatán, nagyobb eséllyel nyerhetnek akár állami támogatást is az osztálykirándulásukhoz. A „Határtalanul!” névre hallgató állami projekt elbírálásakor előnyt élveznek a külhoni iskolával már kapcsolatban álló hazai iskolák, így a Nemzeti Tankönyvkiadó pályázata során kialakult ismeretségek segítségével újabb forrásokat lehet szerezni az osztálykiránduláshoz.

További részletek a pályázattal kapcsolatban: http://www.ntk.hu/iskolak_hatarok_nelkul


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése