2014. március 3., hétfő

Közlekedésbiztonsági akcióprogram gyerekeknek és pedagógusoknak

Az uniós adatok alapján a 14 év alatti gyermekeket érintő halálesetek közül minden tizedik vezethető vissza köz­lekedési balesetre. Ez a kétségtelenül riasztó adat egyértelműen jelzi, hogy a gyermekek a közúti közlekedés legvédtelenebb és legveszélyeztetettebb résztvevői.
A Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram keretében megvalósuló „Interneten keresztül elérhető e-learning alapú képzési rendszer és tematikus, célzott tananyagok biztosítása a közúti balesetek számának csökkentése és a közlekedési kultúra javítása érdekében” tárgyú projektet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a Nemzeti Közlekedési Hatóság kezdeményezte. 
A projekt célja, hogy elősegítse a gyermekek biztonságos közlekedését és a gyermekbalesetek számának csökkenését azáltal, hogy ingyenes közlekedésbiztonsági e-learning tananyagokat biztosít a köznevelési intézmények tanulóinak, illetve módszertani útmutatót az ott dolgozó pedagógusok számára.
A kampányban külön-külön tananyagot biztosítanak az 1-2., 3-4., 5-6., 7-8., valamint a 9-12. évfolyamos tanulók számára, illetve módszertani útmutatóval kiegészítve a köznevelési intézményben dolgozó pedagógusok számára. 
A program segítségével a tananyagokat sikeresen elvégző tanulók – összhangban a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény és az egységes végrehajtást szabályozó 30/1988. (IV. 21.) MT rendeletének R. 11. § (1) és (2) pontjaival – és a projektben önkéntes alapon részt vevő, köznevelési intézményben dolgozó pedagógusok közül ötvenezren jutnak hozzá ingyenesen, az önkéntes regisztrációt követően, a hatóságilag akkreditált, korszerű, e-learninges (AM, A, A1, A2 és B kategóriás) elméleti képzés valamelyikéhez. 
A projektben résztvevő köznevelési intézmények megyei és országos szinten versenyeznek egymással annak alapján, hogy hány diákjuk, pedagógusuk végezte el a tanfolyamokat. A legjobban teljesítő – minden megyéből kettő – intézmény értékes közlekedésbiztonsági csomagot kap.
A programot támogató weboldalon (www.tanuloknak.hu) kívül az iskolák, pedagógusok és a tanulók számára a projekt idejére (2014. május 31-ig) telefonos ügyfélszolgálatot biztosítanak, amelyet a 06/1-5100-511 telefonszámon lehet elérni. 

Jog az erőszakmentes gyermekkorhoz - Mobillal az erőszak ellen

Az UNICEF Magyar Bizottság a világon elsőként fejlesztett ki egy olyan mobiltelefonos alkalmazást, ami erőszak helyzetekben azonnali segítséget nyújt a gyermekeknek. Ha a bántanak, vagy veszélyben vagy, egyetlen gombnyomással segítséget hívhatsz, vagy elküldheted GPS koordinátáidat. Az alkalmazás segítségével tanácsot kérhetsz arra is, mit mondj, vagy mit tegyél, ha erőszak ért, vagy segíteni szeretnél valakit, akit erőszak ért.

A gyermekekkel szembeni erőszak mindenhol ott van. Csak nem vesszük észre, vagy nem akarjuk észrevenni. A gyermekbántalmazás legtöbbször zárt ajtók mögött zajlik, és rejtve marad. Láthatatlan. Pedig mindannyiunk közös ügye, hogy ez ne maradjon így.

Az UNICEF hisz abban, hogy mindenkinek joga van az erőszakmentes gyermekkorhoz. Hisz abban is, hogy minden gyermeket megillet a védelem a fizikai, az érzelmi, a szexuális erőszaktól és az elhanyagolástól. A gyermekbántalmazás teljes mértékben megelőzhető! Az UNICEF globális kampányának - amihez 2013 szeptemberében az UNICEF Magyar Bizottság is csatlakozott - az a célja, hogy álljunk ki a gyermekkel szembeni erőszak ellen. 

Tegyük láthatóvá a láthatatlant, és mondjuk ki: az erőszak elfogadhatatlan! A HelpAPP mobil alkalmazás segít az erőszak helyzetek felismerésében, elkerülésében és kezelésében. Az alapvető funkciók mellett (segélyhívó, pánik gomb, helyzetjelzés) az applikációval a gyermekek elsajátíthatják az erőszakmentes megoldási módokat, rátanulhatnak a konfliktusrendezés pozitív technikáira.

Az UNICEF Magyar Bizottság azért fejlesztette ki a HelpAPP-et, mert a 21. század gyermekei a digitális világ gyermekei. A legnagyobb természetességgel használják a mobiltelefonokat, számítógépeket, internetet. Ha segíteni akarunk nekik, azt a nyelvet kell megtanulnunk, amit ők beszélnek. Azokat az eszközöket kell használnunk, amelyeket ők használnak.

Kapcsolódó linkek:
 

2014-ben is országos diákparlament

2014 novemberében Székesfehérváron rendezik meg az országos Diákparlamentet. 
Ez alkalomból 2014 január végén előkészítő ülést tartottak, amelyre 25 városból érkeztek DÖK-elnökök. A háromnapos eseményre többek között Debrecenből, Pécsről és Kecskemétről is jöttek diákok. A fiatalok azokat a témákat, problémákat vitatták meg, melyek majd a novemberi országos Diákparlamenten kerülnek terítékre. 
„A köznevelés és az iskola világának dolgairól nem szabad anélkül véleményt formálni, pláne dönteni, hogy a résztvevőknek a véleményét nem ismerjük, éppen ezért az elmúlt időszakban is több alkalommal találkoztam fiatalokkal, akikkel arról beszélgettünk, hogyan látják mindazt a történést, ami az iskolában jellemző ezekben a napokban” – mondta Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár a rendezvényen.
 
Beszéde során hozzátette, felelősségteljes, jól felkészült, véleményüket szabadon kifejteni akaró fiatalokat ismert meg, akikkel megpróbálták összeszedni, kik számítanak jó tanárnak. „A jó iskola legfőbb mutatója, hogy jó tanárok legyenek” – mondta Hoffmann Rózsa.

A következő jelzők hangzottak az el a diákokkal való beszélgetés folyamán: a jó tanár mindig következetes, képes arra, hogy pedagógiai módszereivel tanulásra sarkalja a diákokat. A jó tanár figyelmet és fegyelmet tud tartani az órán.

Az államtitkár szavazást tartott arról, hogy az eseményen részt vevő diákok szerint jogos-e, hogy a pályájuk során időről-időre mérjék a tanári munka eredményességét, ahogy az orvosok, kormánytisztviselők esetében is fontos. 11 diák egyetértett, kettő nem, hárman tartózkodtak. Hoffmann Rózsa elmondta, az volt az érzése, hogy a megszólaló diákok tanáraiktól hallott véleményüket ismételték meg.

Dózsa Eszter, a Tata Városi Diákönkormányzat képviselője elmondta, aktív eszmecserét tudtak folytatni az államtitkárral, azonban még mindig nem tudnak egyetérteni bizonyos dolgokban, viszont nagyon jó meghallgatni egymás véleményét. Mindkét oldal fontosnak tartja, hogy a tanárokat minősíteni kell, valamint, hogy a közösségi szolgálat egy rendkívül jó kezdeményezés, viszont az érettségi rendszerében vannak olyan dolgok, amiket át kellene még gondolni.

Juhász Bence, a Miskolc Városi Diákönkormányzat képviselője szerint nagyon jó látni azt, hogy mi áll a kormányzat intézkedéseinek hátterében, valamint, hogy mi a célja. A szándékban egyetértenek, miszerint a közoktatás nívóját emelni kell, azonban az ehhez vezető úton nem mindenben értettek egyet a köznevelésért felelős államtitkárral. Ütközési pontként a nyelvvizsgák kérdését hozta fel, valamint az előrehozott érettségik megszüntetését. Egyetértettek a közösségi szolgálat fontosságában és a tanári minősítésben, abban az esetben, ha tényleg a tanári szolgáltatás minőségjavulásához vezet.

Dr. Szvitekné Máté Szilvia, a kollégium igazgatóhelyettese a rendezvény házigazdájaként elmondta, nagyon konstruktív, épületes eszmecsérnek lehettek a tanúi. „Jó volt látni a diákokat, hogy szabadon megfogalmazzák a problémáikat, és mennyire partnerek egy vitában” – tette hozzá.


A novemberi ülésre összesen 320 diákot és 50-60 kísérő tanárt várnak majd a szervezők.

Forrás: Edupress

Megjelentek a 2013-as kompetenciamérés eredményei

A 2013. május 29-én a hatodik, a nyolcadik és a tizedik évfolyamos tanulók részvételével lezajlott Országos Kompetenciamérés fenntartói, intézményi, telephelyi eredményei 2014. február 28., péntektől elérhetők az Oktatási Hivatal (OH) oldalán. A mérés tesztanyagai és háttérkérdőívei szintén megtalálhatók a honlapon.

A tanulók egyéni eredményei a tanuló mérési azonosítójának ismeretében a tanulók, szüleik és tanáraik számára szintén elérhetők a honlapon. 
 
Az Oktatási Hivatal emellett a mérés eredményeiről összefoglaló, országos jelentést is készített, amelyet megküld az oktatásért felelős miniszternek. Az országos jelentést az Emberi Erőforrások Minisztériuma legkésőbb 2014. április 30-ig nyilvánosságra hozza. A mérés tesztanyagai és háttérkérdőívei szintén megtalálhatók a honlapon. A mérés lebonyolítására vonatkozó szabályokat a Lebonyolítás, módszertan oldalon található dokumentumok ismertetik.

A 2013/2014. tanévben az Országos Kompetenciamérés tesztjeit 2014. május 28-án, szerdán töltik ki a tanulók. E rendelkezések értelmében a mérésben minden 6., 8. és 10. évfolyamos tanuló részt vesz. A mérés eredményeiről az Oktatási Hivatal a korábbi években megszokott rend szerint szintén jelentéseket készít legkésőbb 2015. február 28-ig.

Forrás: Edupress