2014. július 14., hétfő

Idén újra Pont Ott Parti

Idén ismét megrendezi az Educatio Nonprofit Kft. a népszerű ponthatárváró eseményét, a Pont Ott Partit, melynek idén a Semmelweis Egyetem lesz a házigazdája. Az immár nyolcadik alkalommal jelentkező rendezvény július 24-én, 15 órától várja a felvételizőket a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban (1123 Budapest, Csörsz utca 2-4.). Dumaszínházas előadók, koncertek, nyereményjáték, érdekes előadások és sportaktivitások teszik még mozgalmasabbá a ponthatárok kihirdetése előtti órákat. A rendezvény csúcspontja pedig a Ponthatár Show, amely 20 órától kezdődik - ekkor jelennek meg a kivetítőn az idei ponthatárok. A Pont Ott Partit egy hatalmas koncert zárja a ponthatárok kihirdetése után. A programról bővebben a folyamatosan frissülő http://www.felvi.hu/pop2014 oldalon olvashatnak az érdeklődők.

Titokzatos sün-történetek - mese- és képregényíró pályázat

A keleti sün, hazánk egyetlen őshonos sünfaja, Magyarország majd minden táján és településén előfordul. Ott vannak, de mégis oly keveset tudunk az életükről. Télen elbújnak, és téli álmot alszanak, tavasztól őszig az éj leple alatt vadászgatnak, portyáznak, mindenféle pajort, csigát, gilisztát összeesznek. Néha-néha, többnyire csak alkonyatkor vagy éjszaka kerülhetnek a szemünk elé. Ezt írják legalábbis a tudományos ismeretterjesztő könyvek. 

A színes fantáziával megáldott gyerekek azonban tudják, hogy ez csak a dolgok egyik oldala.  
Mit is csinálnak a sünök valójában? 
Hol töltik idejük nagy részét? 
Kivel találkoznak, hogyan „beszélgetnek”, udvarolnak, vagy épp perlekednek?
Mi fontos nekik és mi nem?
Hogyan látják a világot és hogyan minket, embereket?
Mit szeretnek és mitől félnek?
Esetleg milyen titokzatos, tündéri vagy boszorkányos dolgokban vesznek részt, mi történik velük? 

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához azonban a tudomány már nem elég. Itt ennél sokkal többre van szükség! Szeretettel várnak tehát olyan meséket, képregényeket, melyekben megjelenik akár főszerepben, akár csak mellékszereplőként mindannyiunk kedves kis mozgó tűpárnája, 2014. Év Emlősének választott keleti sünje.

Pályázati kategóriák:
A) Meseíró pályázat
  • 6-11 éves korig
  • Maximum 5 gépelt oldal, vagy 10 olvashatóan kézzel írt A/4-es oldal
  • Rajzokkal, festményekkel illusztrált, vagy illusztráció nélküli
  • Elektronikusan, vagy postai úton beküldve
B) Képregényíró pályázat
  • 12-17 éves korig
  • Maximum 5 A/4-es oldal, 30 „képregénykocka”
  • Színes, vagy fekete-fehér
  • Jól olvasható, kézzel, vagy géppel írt szövegdobozokkal
  • Elektronikusan, vagy postai úton készített és beküldött


A pályázattal kapcsolatban további információk megtalálhatók a területileg érintett nemzeti park igazgatóság saját honlapján, valamint a www.vadonleso.hu és a www.termeszetvedelem.hu honlapján.

A pályázatok elküldési és postára adási határideje: 2014. szeptember 15.
Az alkotásokat pályázatonként és korosztályonként értékeik és jutalmazzák.

Okosan az interneten

Az Otthon a neten a gyerekek tudatos internethasználatához kíván segítséget nyújtani. Szó van az internet veszélyeiről is, de a hangsúly elsősorban az internetben rejlő lehetőségeken van.  A célcsoport: 5-8 , illetve 9-12 éves gyerekek és természetesen a szüleik. 

A weboldal segít a gyerekeknek felfedezni a számukra hasznos, életkoruknak megfelelő tartalmakat, és közben a saját nyelvezetüket használva, konkrét példákon keresztül tudatosítja, hogy mire figyeljenek jobban oda, hogy elkerüljék a kellemetlen meglepetéseket. Az oldal gyerekek közreműködésével készült. Hangos-animációs anyagokkal, saját gyártású kisfilmekkel segíti az internetezés alapjaival való ismerkedést. Gyermek-szereplők adják át saját tapasztalataikat az internetezésben még kevésbé jártas kortársaiknak.

 Az 5-8 éveseknek szól a FELFEDEZŐK alfejezet. Nekik az „okosodó” fülnél azt magyarázzák el, hogy mit tegyen, és mit ne tegyen a kezdő internetező. A „kincsesláda” az internet végtelen játékszobáját mutatja meg zenékkel, videókkal, mesékkel, rajz- és természetfilmekkel, a „játszóházban” pedig foglalkoztató játékok találhatók. 


A 8-12 évesek a KALANDOZÓK, akik a „rutinpályán” azt is megtanulhatják, hogy miként kerüljék el a veszélyes, káros oldalakat, és melyek a számukra értékes tartalmak. A „mentőöv” alfejezetben pedig tippeket és konkrét segítséget is kaphatnak, ha problémába ütköznek, és nincs a közelben senki, akitől kérdezni lehet. A „kalandparkban” és a „szörfölj okosan” oldalakon rajzfilmeket, szórakoztató videókat, tartalmas játékokat, zenéket, hasznos linkeket találhatnak. 

Kapcsolódó link:  http://okosotthon.hu

2014. július 3., csütörtök

Kampányolj az etikus forráshasználat mellett! - pályázat diákoknak

A KTE elnöksége 2014-ben is tanári és diák pályázatokat hirdet az Iskolai Könyvtári Világhónap alkalmából.

A diákpályázat: Kampányolj az etikus forráshasználat mellett!
Műfaji, formai megkötés nincsen. Bármely forma elfogadható, ami a pályázók célcsoportját életkoruknak megfelelően szólítja meg.
Például: videófilm, vetített prezentáció, hanganyag, zenei anyag, jelenet, plakát, szórólap, animáció, vers, kitűző, matrica, ex libris, könyvjelző, banner, tankönyvborító ...
A beküldés határideje: 2014. október 15.
A pályaműveket a pályázónak digitalizált formában fel kell töltenie  iskolai könyvtára, iskolája vagy szükség esetén más internetes oldalra.

Részletes ismertető: 
http://www.ktep.hu/forrashaszn_kampany

Rajzpályázat és vetélkedő 4-8. osztályos gyerekek számára

A Magyar Díszmadárbarátok Pannónia Országos Szövetsége (MDPOSZ) és a Papagájvilág Alapítvány rajzpályázatot hirdet általános iskolások 4-8. osztályai számára
A rajzok témája – hogyan élnek a papagájok az ember társaságában, hogyan tenyészti őket az ember fogságban, hogy élnek a szabad természetben. 
Beküldési határidő: 2014. szeptember 15. 

Európai Ifjúsági Portál

Az Európai Ifjúsági Portál európai, valamint nemzeti – az egyes európai országokkal kapcsolatos – információkat kínál azoknak a fiataloknak a számára, akik hazájukon kívül, Európa más országaiban élnek, tanulnak, illetve dolgoznak, vagy akik érdeklődnek az európai tanulási és munkavállalási lehetőségek iránt. A portál 8 témakörbe rendezi az információkat, melyek 33 országgal kapcsolatban és 27 nyelven adnak tájékoztatást az idelátogatóknak. 




 
A portál felépítése
A webhelyen az információk témakörökbe rendezve találhatók. Példaként említhető az „Oktatás és képzés”, a „Kreativitás és kultúra” és az „Egészség és jóllét” témakör. A kezdőlapon mindegyik témakörnek színes négyszög felel meg. Témakört a többi oldalon is lehet választani – az oldal tetején látható sokszínű sáv megfelelő elemére kattintva.
Az egyes témaköröket több téma alkotja, melyeket a témákat jelző gombokra kattintva tekinthetsz át.
 A webhelyen rendelkezésre álló információk egy része európai vonatkozású, más része pedig az egyes országokkal kapcsolatos. Ha rákattintasz a „Válassz országot” lehetőségre, válthatsz az egyes országokra vonatkozó, illetve az európai szintű információk között. Az egyes témákon belüli ismertetők („cikkek”) nem érhetők el minden egyes ország esetében. 
 
Az oldalak legnagyobb részének jobb oldalán rövid listát találsz, mely az adott országgal kapcsolatos hírek és események közül tüntet fel néhányat. Ha érdekelnek a részletek, kattints rá a Téged érdeklő hírre vagy eseményre, ha pedig meg szeretnéd nézni a teljes hír- vagy eseménylistát, kattints az „Összes esemény”, illetve az „Összes hír” gombra.
 Kérdésed van? A portálra ellátogató fiatalok választ kaphatnak kérdéseikre az Eurodesk hálózat munkatársaitól. 
 Az Európai Ifjúsági Portál az Európai Unió intézményközi kezdeményezése. 

2014. július 2., szerda

Romák-Honvédelem-Kultúra - alkotói pályázat

Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály alkotói pályázatot hirdet a „KatonaSuli” programban résztvevő iskolák tanulói részére. (A pályázatra a „KatonaSuli” programban résztvevő iskolák olyan tanulói is benyújthatják a pályázatukat, akik még nem vesznek részt a katonai alapismeretek tantárgy oktatásában.)

A pályázat kategóriái:
1. Tanulmány: Egy ősi roma - lehetőleg a katonasághoz kötődő - szakma bemutatása.
2. Grafika: Katonák, sorsok, történelem – az I. világháború tükrében
 
A pályázat követelményei:
- A pályázaton kizárólag eddig meg nem jelent, be nem mutatott alkotásokkal lehet pályázni.
- Egy alkotó csak egy kategóriában, maximum két db művel pályázhat.

A pályázat értékelése és díjazása:
- A kiírás feltételeinek nem megfelelő munkák a pályázatból kizárásra kerülnek.
- A díjak odaítéléséről kategóriánként szakmai zsűri dönt.
- Kategóriánként három díjat osztanak ki. Az 1. helyezett pályázó 50.000 Ft, a 2. helyezett pályázó 30. 000 Ft, a 3. helyezett pályázó 20. 000 Ft értékű tárgyi jutalomban részesül. A kiemelkedő alkotásokat különdíjjal jutalmazzák.

A pályázat benyújtása: Határidő: 2014. október 20.
A részletes információk a pályázati felhívásban találhatóak.

A pályázattal kapcsolatban információ kérhető:
Szabóné Szabó Andrea alezredes
Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály kiemelt főtiszt, esélyegyenlőségi referens
E-mail: andrea.szabo@hm.gov.hu
Telefon: + 36 (1) 474-1111/21-771 mellék

Kapcsolódó dokumentum:

Ösztöndíj honvédelem iránt érdeklődő középiskolások részére

Magyarország honvédelmi minisztere a 2014/2015-ös tanévre pályázatot hirdet a „Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíjra”, hogy támogassa a középiskolás tanulók érdeklődésének a honvédelmi tevékenység felé történő orientálását.

Az ösztöndíjra a 2014/2015-as tanévre pályázatot nyújthatnak be a magyarországi középiskolák nappali tagozatos hallgatói, akik:
- magyar állampolgársággal rendelkeznek; 
- az ösztöndíjpályázat kiírását követő tanévben (a továbbiakban: megpályázott tanév) részt vesznek a „Katonai alapismeretek” tantárgy oktatásában;
- a megpályázott tanév előtti tanévben legalább 4,50 átlagú tanulmányi eredményt értek el, továbbá példás magaviseletű értékelést és testnevelésből legalább „jó” érdemjegyet szereztek.

A pályázat elbírálásakor előnyt jelent:
a) az oktatási intézmény vezetője által hitelesített, illetve igazolt, honvédelemhez kötődő aktív tevékenység;
b) a honvédelem ügyét támogató civil szervezeti tagság, és a szervezetben végzett kimagasló tevékenység, melyet – utóbbi esetben a tevékenység részletezésével – a szervezet vezetője igazol;
c) a honvédelem eszméjéhez köthető tudományos diákköri tevékenység;
d) a honvédelmi tárcánál nyugállományba helyezett, vagy a honvédelmi tárcánál hivatásos, szerződéses, kormánytisztviselői, vagy közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott szülő(k).

Az ösztöndíj havi mértéke a mindenkori köztisztviselői illetményalap 33 százalékának személyi jövedelemadó-előleggel növelt összege, melynek folyósítása a tanév időszakában (10 hónap) havonta a pályázó nevére nyitott bankszámlára kerül folyósításra.

Pályázni a hiánytalanul kitöltött mellékelt adatlappal lehet, melyet a csatolt igazolásokkal 2014. szeptember 30. napjáig az alábbi címre postai úton kell eljuttatni: Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály 1885 Budapest, Pf. 25. A borítékra rá kell írni: "Pályázat Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíjra."

A hiányosan megküldött pályázati adatlapok nem kerülnek besorolásra, hiánypótlásnak helye nincs. Az ösztöndíjbizottság az ösztöndíj odaítéléséről 2014. október 17. napjáig készíti el javaslatát.

A nyertes pályázók listáját a Honvédelmi Minisztérium a honlapján teszi közzé. A pályázatra egyebekben a Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíj odaítélésének rendjéről szóló 61/2011. (VI. 2.) HM utasítás rendelkezései az irányadóak.

Letölthető dokumentum: