2014. december 5., péntek

Országos Diákparlament 2014


Forrás: diakonkormanyzat.hu
42 pontos Ajánlásban foglalta össze az Országos Diákparlament azokat a javaslatokat, amelyeket iskoláikból és az azt követő fórumokon gyűjtöttek a diákönkormányzati képviselők, és vitték el Székesfehérvárra november 21-23-án.
Az alapvető higiéniai kérdésektől a menzán és a közlekedésen át a mindennapos testnevelésig, a nyelvvizsgát érintő kérdéseken át a pontszámokig széles a paletta, amely a diákok probléma, illetve ajánlás listáján szerepel.  

A háromévente megrendezésre kerülő Országos Diákparlament az idén érett, demokratikus, jogaival élni képes szakmai fórumként jelentkezett és szólította meg a kormányzati döntéshozókat. 
​A szekciók a diákönkormányzatok munkáját és tevékenységét, a közösségi szolgálat kérdéseit, az iskolai és kollégiumi konfliktusok témakörét, a jól működő diákközösségek lehetőségeit járták körbe. A saját és képviseletükben hozott kérdések megfogalmazásán túl lehetőség volt tapasztalatokat cserélni, javaslatokat tenni, közösen ötletelni vagy éppen a szakmai vezetőktől új ismereteket szerezni.

A záró plenáris méltó befejezése volt a három napos intenzív munkafolyamatnak, és ahol Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár elismerően szólt a diákképviselők munkájáról és kiemelte a 42 pontos Ajánlás megszületésének jelentőségét, melyet több szaktárcához eljuttatnak.

Forrás és az ODP 2014 hivatalos dokumentumai:  http://www.diakonkormanyzat.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése