2014. április 13., vasárnap

Pénzügyi vetélkedő középiskolásoknak

Magyarország egyik legismertebb középiskolai pénzügyi vetélkedője 2014-ben március 10-től érhető el.
 
A teszt az idén is elektronikus alapon, 2014. március 10. és május 05. között érhető el, a http://www.econventio.hu/teszt/ oldalon.

Az Econventio teszten az „Econventio iskolahálózat” diákjai vehetnek részt. Az iskolahálózathoz való csatlakozáshoz illetve adatmódosításhoz regisztrációs lap letölthető INNEN.
Az egyszerűsített regisztráció után indítható a teszt, amely idén is 40 kérdésből áll, kitöltésére pedig 30 perc áll rendelkezésre. A regisztrációról és a teszt indításáról ITT tájékozódhat.

A tesztet sikeresen kitöltő diákok között értékes nyereményeket sorsolnak ki. A sorsoláson való részvétel feltétele, hogy a tesztet kitöltő a teszt minden kérdését megválaszolja.
Nyeremények:
- egy laptop
- egy tablet
- egy fényképezőgép.

Az 5 legaktívabb iskola 2014-ben is egy-egy csapatot küldhet a júliusban megrendezésre kerülő balatoni ECONVENTIO PÉNZÜGYI TÁBOR-ba.
 
Az teszt alapját a Szegedi Tudományegyetemmel közösen kidolgozott ECONVENTIO INDEX adja, amely az alábbi 6 témában méri a diákok tudását, számolási képességét és pénzügyi attitűdjét:
1) Banki szolgáltatások
2) Megtakarítások és befektetések
3) Hitelezés
4) Biztosítás és nyugdíj
5) Munka világa
6) Általános gazdasági ismeretek
 
Az ECONVENTIO TESZT-tel kapcsolatban az sapiakos@econventio.hu e-mail címen kérhet további tájékoztatást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése