2014. november 4., kedd

Internetes kvízjáték az Európai Unióról



Érdekel az Európai Unió? Személyesen is megismernétek az Európai Parlament munkáját? Vegyetek részt  a november 10-től 21-ig tartó EUROSCOLA internetes kvízjáték őszi fordulójában, és 24 fős csapatotok az EP támogatásával Strasbourgba utazhat.

Mi az EUROSCOLA-játék? Ez egy internetes tudásalapú kvízjáték, Európa földrajzához, történelméhez, gazdaságához és az Európai Unióhoz kapcsolódó feleletválasztós kérdésekkel. Célja, hogy ti, középiskolás diákok, játékos formában felmérjétek, és fejlesszétek Európával kapcsolatos ismereteiteket. A legjobbak exkluzív lehetőséghez jutnak: egy strasbourgi tanulmányút során a többi uniós ország diákcsapataival együtt vitathattok meg európai uniós kérdéseket.

A programban 16 és 18 év közötti diákok vehetnek részt. Az iskolában egy maximum 24 fős csapatot kell kialakítanotok két kísérő tanár bevonásával.
A vetélkedő során 30 kérdést kaptok a következő 10 kategóriában: földrajz, gazdaság, történelem, kultúra-nyelvek-sport, oktatás, politikai és társadalmi rendszerek, az Európai Parlament, valamint az Európai Unió története, intézményei és szakpolitikái.

A verseny előtt, és a verseny ideje alatt, azaz november 21-ig bármikor regisztrálhattok. Ezután máris elérhetővé válik a kitöltendő kvíz. A körülbelül 15 percet igénylő tesztet a versenyidőszak alatt csak egyszer tudjátok kitölteni! A játék élesítéséig próbakvízekkel tesztelhetitek tudásotokat, és gyakorolhattok is.
A kvíz kitöltésekor érdemes a csapatot összehívni, hogy minél többetek tudására támaszkodva minél gyorsabban tudjátok megadni a választ a számítógépen.

További infó: www.euroscola.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése