2013. október 4., péntek

24 és 72 órán át akcióban a szolnoki ifjúság

A fiataloké, a diákoké lesz a főszerep 2013. október 12-13-án. A városi önkormányzat a Szolnok Városi Diákok Tanácsa segítségével ismét megrendezi a 24 órás vetélkedőt.
A rendezvény helyszíne idén a Széchenyi István Gimnázium tornacsarnoka lesz, ahová mintegy 400-450 középiskolás tanulót, felügyelőtanár és szülő vesz részt. A 24 órás vetélkedő egy olyan program, amely kiválóan alkalmas a közösségfejlesztésre, csapatépítésre.

A versennyel egy időben zajlik majd a  óra kompromisszum nélkül elnevezésű ifjúsági akció is. (Erről korábbi bejegyzésünket itt találod: Újra 72 óra kompromisszum nélkül)
Az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány akcióját az idén is a Szertelen Fiatalokért Szolnok Közhasznú Egyesület (SZeFISZ) koordinálja. Az idén elvégzett tevékenység már beleszámíthat abba az iskolai közösségi szolgálatba, ami szükséges lesz az érettségihez. Akik jelentkeznek, azok a megszokott tevékenységekben vehetken részt: dohánykommandó-akció, kórházi beteglátogatások, látogatás idősek otthonában, erdőtakarítás és sok hasonló tevékenység Szolnok több városrészében, október 11. és 13. között.

Forrás: Szolnoki Grátisz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése