2014. május 7., szerda

Ötletek az érettségire készüléshez

Ingyenesen elérhető érettségi felkészítőket tett közzé a Nemzedékek Tudása Akadémia.  

A matematika, történelem és irodalom tantárgyak érettségi témaköreihez rövid videókat, valamint egyéb tartalmakat, például prezentációkat, összefoglalásokat tölthetnek le a diákok. A videókon három budapesti gimnázium vezetőtanárának az érettségi témakörökhöz kapcsolódó előadása látható. A középszintű érettségire felkészítő anyagok bárki számára ingyenesen elérhetőek az interneten.

A videókon szereplő tanárok az alábbiakban tippeket adnak arra, hogy miként használják ki az érettségizők hatékonyan a fennmaradó napokat.

1. Legyünk tisztában az elvárásokkal!
Ebben sokat segít az előző évek feladatsorainak átnézése és megoldása, amivel nemcsak a követelményeket, de saját tudásunkat is felmérhetjük. Dr. Gerőcs László, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola matematikatanára szerint az utolsó hetekben még sokat lendíthet a helyzeten, ha szánunk néhány órát típusfeladatok és a fontosabb témakörök önálló kidolgozására. „Sokan tartanak a matematika érettségitől, de a típusfeladatok begyakorlásával növeljük önbizalmunkat, így vizsgahelyzetben nagyobb eséllyel döntünk helyesen” – tette hozzá dr. Gerőcs László.

2. Használjunk felkészítő anyagokat!
A felkészítő könyvek és videók a hatalmas mennyiségű tananyag szűrésében és átismétlésében nyújtanak segítséget. Ilyenek például az erettsegivideok.ntk.hu oldalon elérhető 15-20 perces videók, amelyek a matematika, irodalom és történelem érettségihez tartozó legfontosabb témaköröket dolgozzák fel. A videók mellett tömör vázlatok, prezentációk és mintafeladatsorok is letölthetők.

3. Ne magoljunk!
Történelemtanulásnál magolás helyett inkább az összefüggésekre koncentráljunk. Foki Tamás, a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium történelemtanára azt tanácsolja, hogy 4-5 összefüggő mondatban foglaljuk össze magunknak mindegyik témakört. Hasonló a helyzet az irodalommal. „A vizsgán ismeretlen műveket kell majd elemezni, ezért nem segít, ha bemagoljuk az órán tanultakat. Érdemes verselemzések olvasása közben megfigyelni a műelemzési stratégiákat, és az utolsó napokban átolvasni ezeket a szempontokat” – fejtette ki Arató László, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium irodalomtanára.

4. Készítsünk időbeosztást, amibe a pihenést is tervezzük bele!
Tervezzük el előre, hogy mennyi idő jut egy-egy téma kidolgozására vagy feladatsor megoldására, és amennyire csak lehet, tartsuk magunkat az időbeosztáshoz. A tervezésnél számoljunk az ismétléssel is, és szüneteket is iktassunk be. A hatékony tanuláshoz a pihenés is hozzátartozik, ezért a kikapcsolódásra és elegendő alvásra is időt kell szakítani. 

5. A csoki csak mítosz, figyeljünk az egészségünkre!
Stressz hatására megnő a szervezet vízigénye, és ha nem viszünk be elég folyadékot, akkor romlik a koncentrációs képesség. A cukros üdítők és energiaitalok helyett vizet fogyasszunk, mert előbbiek cseppet sem járulnak hozzá a jobb teljesítőképességhez. Emellett ajánlott minél több koncentrálást segítő ételt, például gyümölcsöt és teljes kiőrlésű gabonát fogyasztani. Az pedig csak mese, hogy a csoki és a cukorkák segítenek koncentrálni, ezeket legfeljebb finom ízük miatt fogyasszuk, és ne vigyük túlzásba.

5+1 Ismételjünk együtt valakivel!
Ha nincs idő mindent magunknak átnézni, segít, ha együtt tanulunk valakivel. A közös élményhez kapcsolódóan könnyebben bevésődhetnek azok az információk is, amiket nem magunk dolgoztunk fel, és amelyek jól jöhetnek a vizsga során. Csak arra kell vigyázni, hogy hatékonyan töltsük ezt az időt, és ne forduljon át viháncolásba a közös tanulás.

A Nemzedékek Tudása Akadémia által készített érettségi felkészítő anyagok elérhetőek az alábbi online felületeken:

Az oldalak folyamatosan frissülnek, ezért érdemes nyomon követni az újonnan felkerülő tartalmakat is.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése