2014. május 9., péntek

YBL 2014 - fotópályázat középiskolásoknak

2014 YBL bicentenárium – A Magyar Építészet Éve Ybl Miklós születésének 200. évfordulója alkalmából fotópályázatot hirdet középiskolások részére „YBL 2014” címmel.
 
A pályázat témája: A pályamű ábrázolhat bármely Ybl Miklós tervezte épületet, épület részletet, emlékhelyet, de feltétlenül fejezze ki valamilyen módon, hogy mit jelent 2014-ben Ybl épített és szellemi öröksége a szerző számára.
A pályázaton 9-13. osztályos középiskolások vehetnek részt.
Egy pályázó 3 db önálló vagy egy 3-5 képből álló fekete-fehér vagy színes sorozattal pályázhat. A felvétel kizárólag digitális technikával készülhet, a képet vagy képeket – jpg formátumban, maximum 1 MB-os méretben – kizárólag elektronikus úton, e-mailben lehet benyújtani.
A pályázat beküldésének határideje: 2014. június 30.

A pályaműveket háromtagú, rangos zsűri bírálja el, a legjobban sikerült művekből kiállítást rendeznek. A zsűri első, második és harmadik díjat illetve különdíjat ad ki. A díjakat a beérkezett anyagokból rendezett kiállítás megnyitó ünnepségén adják át.
További infó: Pályázati felhívás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése