2013. március 5., kedd

Természetjáró Gyerekek és Diákok Országos Találkozója


A Természetjáró Gyerekek és Diákok Országos Találkozóját 2013-ban a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség rendezi meg. A Velencén tartandó táborba természetjárást kedvelő és természetjárással ismerkedő általános és középiskolás diákokat várnak, akik a versenyzés mellett szeretnék megismerni a Velencei-tó, illetve környékének természeti és kultúrtörténeti értékeit is.

A Velencei-tó és a Velencei-hegység izgalmas programokat ígér. Lehetőség nyílik többek között sárkányhajó túrára, amely során vadvízi élőhelyeket fedezhetnek fel a gyerekek, a hegyi túrák során pedig geológiai értékekre bukkanhatnak. Ezen kívül Gárdonyi Géza szülőházát, a Dinnyési Fertő Természetvédelmi Területet, és a Pákozdi Katonai Emlékparkot is megtekinthetik. A szervezők egynapos kirándulásra is elviszik a tábor résztvevőit, így megismerhetik a Vértesi Natúrparkot, a Csíkvarsai rét élővilágát, a Báraczházi-barlang rejtelmeit, továbbá Székesfehérvár gazdag belvárosát.

A találkozót környezetvédelmi- és modellrepülős bemutató, kézműves foglalkozások, énekes- és táncos előadások, valamint versenyek is színesítik. A vetélkedőkön 3-5 fős csapatok vehetnek részt, amelyek összetétele nem változhat a rendezvény során.

Találkozó időpontja: 2013. június 30. – július 5.

Jelentkezési határidő: 2013. március 15. – május 31.

Részvételi díj: 13 000 Ft sátorban, 18 000 Ft kőházban, amely tartalmazza az étkezések díját is.

A találkozónak a 1,5 hektáros, zöld környezetben található Liget Kemping ad otthont.

További információ a TEGYOT és a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség honlapján olvasható, valamint a csorvasi.robert@gmail.com email címen kérhető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése