2013. május 24., péntek

AKI Kíváncsi Kémikus kutatótábor pályázat diákoknak

Ha érdekel a kémia, amit az iskolában tanítanak, ha szeretsz kísérletezni, de a családod nem örül neki, hogy azt otthon a konyhában vagy a pincében teszed, ha foglalkoztat, hogy a körülöttünk lévő anyagi világ miből és hogyan épül fel, és azt miképpen lehet vizsgálni, ha nap mint nap találkozol jelenségekkel, eljárásokkal, amikről fogalmad sincs, hogy hogyan működnek, de szeretnéd azt megtudni, ha kedved lenne új anyagokat előállítani, vagy a meglévőket átalakítani, ha zavar hogy vannak, akik szemetelnek, vagy nagyban szennyezik a környezetet, és szeretnél tenni valamit, hogy ez ne így legyen, akkor jelentkezzél a nyári kutatótáborunkba.
A tábor időpontja: 2013. június 30. és július 6. között.
A kutatótábor helye: Magyar Tudományos Akadémia  Természettudományi Kutatóközpont (1025 Budapest, II. kerület, Pusztaszeri út 59-67.)
Pályázhatnak:  A 2012/2013-as tanévben 10. vagy 11. osztályos (nyelvi előkészítő évfolyammal induló képzésben résztvevők esetén 11. vagy 12. osztályos) középiskolások  jelentkezését várjuk.
Sikeres pályázóknak a tábor ingyenes.
A Kutatóközpont biztosítja a munkához szükséges feltételeket, napi háromszori étkezést, szállást, az ide- és hazautazás költségeit (közösségi közlekedés esetén, személygépkocsival történt utazáshoz térítést nem tudunk adni).
 
 2013 témák

Társaiddal együtt hétfőtől péntekig dolgozhatsz a Természettudományi Kutatóközpont kémiai intézeteiben. A  “Témák” menüpont alatt listázott témák valamelyikében mélyedhetsz el. Egy-egy témával két diák foglalkozhat majd öt napon keresztül.  A munkában kutatók fognak segíteni Benneteket, ők az adott szakterületnek jó ismerői. A kísérleti munka menetét már előre megtervezik, de önálló ötlettel Te is előállhatsz.
Szeretnénk, ha az ország minden részéről, sőt a határon túlról is érkeznének hozzánk diákok, ezért a nem Budapesten lakóknak diákotthoni elhelyezést biztosítunk, de indokolt esetben budapestiek is lakhatnak majd a kollégiumban.
A tábor Nektek nem kerül pénzbe. A kutatóközpont biztosítja a munkához szükséges feltételeket, napi háromszori étkezést, szállást, az ide- és hazautazás költségeit, ezeken felül arról is gondoskodunk majd, hogy az esti órákat tartalmasan tölthessétek el diáktársaitok társaságában.
Ha mindezek után úgy gondolod, hogy érdekel a tábor, olvasd el a témákat, majd a jelentkezési, pályázási feltételeket.
Pályázatok beérkezési határideje: 2013. Június 5.
Ha bármi kérdésed lenne, írjál bátran a következő e-mail címre: gyorik.gabriella@ttk.mta.hu
Bővebb információk: Nyári kémikus tábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése