Hírek, információk, aktualitások, pályázati felhívások diákoknak, diákönkormányzatoknak
2013. január 24., csütörtök
Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2013
A verseny kétfordulós egyéni verseny. Az első fordulót az iskolák rendezik meg, felhasználva a verseny honlapján (http://www.tehetseggondozas.hu ) közzétett versenyfeladatokat és betartva a jelen versenykiírás szabályait. A második fordulóba, az országos versenyre az iskola nevezi a tanulóit, maximum három főt, az iskolai forduló eredményei alapján.
A második fordulót a verseny kiírója szervezi. Kiküldi a versenyzőknek a feladatokat, értékeli a visszaküldött versenymunkákat és eredményt hirdet. A verseny lényegében az interneten, illetve elektronikus módon (elsősorban e-mail) bonyolódik.
Kategóriák
I. Általános kategória: Bármely magyar nyelven beszélő, nappali rendszerű általános iskolai, középiskolai vagy szakiskolai oktatásban résztvevő diák jelentkezhet ebbe a kategóriába, akinek jelentkezését szülei és iskolája támogatják. (Határon túli magyar fiatalok is jelentkezhetnek.)
II. Speciális kategória: Azok a hallássérült fiatalok, akik integráltan vagy szegregáltan az általános iskola felső tagozatán vagy középiskolában tanulnak, jelentkezhetnek ebbe a kategóriába.
Az első fordulóban a versenyzők a következő témakörök közül választhatnak:
- Általános kategóriában: Megújuló energiák; Ökolábnyom; Bioélelmiszerek; Természetes színezékek; Passzívház; Energiatakarékos megoldások; Ökoiskola; A szemét útja (újrahasznosítás, ártalmatlanítás, vagy szemét hegyek); A fenntarthatóság.
- Speciális (hallássérült) kategóriában: Madarak; Szobanövények (otthon, iskolánkban...); A négy évszak; Konyhakert; Környezetünk élővilága; Komposztálás; Szelektív hulladékgyűjtés.
Használható szoftverek: MS Office, Open Office vagy LibreOffice prezentációkészítő programjai. Speciális kategória esetén a feladat megoldható az iskolában használt interaktív tábla szoftverrel.
A versenykiíró főszervező:
Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola
Nevezési határidő: 2013. február 17.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése